“izmusok”

Expresszionizmus

Amikor visszanézek ezen a csaknem 50 éven, nehezen tudnám bekategorizálni, milyen izmust lehet oda illeszteni a kepeim mellé. Az tény, hogy a kilencvenes években, amikor már nem tudtam tovább „visszatartani” a képeket, meg kellett festem azt, amit belül „láttam”. Nem volt ez ahhoz kötve, hogy éppen van idő vagy nincs és még azt sem „kérdezték” meg a képek, hogy akarom-e éppen a festést. Csak dübörögtek bent és minél hamarabb napvilágra kívánkoztak. Erre egy igen jó példa a „Középkor” című kép. Itt egy nagy vörös arc került „elém” amikor egy rekkenő hőségű délután tekertem haza biciklivel. Nem engedett haza menni, be kellett menjek a műhelybe és az első alkalmas felületre ki kellett festenem. Igen ez olyan, mint a halál meg a hasmenés, ha menni kell, hát menni kell.

Sokan írnak az „áramlatról”. Nálam is így működik, de van egy áramlat előtti áramlat, mondjuk „előétel”, ami már bevezető a képhez, mert amikor a festékkel telt ecset az üres, alapozott vászonhoz ér, gyakorlatilag elindul a kép, egy új felület alakul ki és csak az kezd el létezni. Kilencvenes évek és a 2000-es évek ennek a festés ünnepnek a jegyében teltek, igen erős expresszív irányzatban.

2002-ben és 2006-ban volt egy alig észrevehető változás. Muskátlik… azok a vörösek mély olaj- és nedvzöldek a burjánzó fények rohama egyezerűen „kicsavarták” a kezemből az expresszionista ecsetet és szinte „kikövetelték”, hogy fessem meg őket. Évekig nem tudtam szabadulni a muskátlik vörösétől… 2006-ban éppen a teraszon lévő muskátlis láda és a háttérben nyári fényben hullámzó akácfáim kötöttek le .. egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy kép kezd kirajzolódni a fejemben, ahol két fej két teljesen ellenkező irányba fordul és egy kettős horizont alulról és felűről is megjelent háttérben („Két irányban”). A muskátlik a nappali ablakában addig száradtak, amíg festettem a kétirányba képet. Nagy energiák mozogtak, de mintha nem is fáradtam volna el. Csak festettem és fürödtem a képekben.

Realizmus, Poszt Impresszionizmus

2013, ekkor találkoztam Garamvölgyi Béla Mesterrel. Nagy hatással volt rám nem csak ezért, mert évek óta senki nem foglalkozott velem a profi festők közül, hanem hogy terelgetett a szakma felé, mert igen, ez nagyon kimaradt. Jöttek a képek, ahogy tudtam megfestettem „Őket”, mert meg kellett, nem „kérdezték”. Elkezdtem feldolgozni egy tó körüli sétákból álló fotó sorozatot és nekiültem, hogy összekomponáljam. Itt már nem nagyon volt visszaút, egyre merészebb (magabiztosabb a fejlődő technika miatt) lettem a témákkal -víz, felhők, lombok- és mind nagyobb méretekben kezdtem festeni a tájat, ami körülöttem volt.

Tekintve, hogy igazán a festészet, mint fogalom nekem az impresszionistákkal teljesedett ki, mert a mozgó látványt örökítik meg. Nem tudtam nem is akarok, nem is tudok szabadulni most már impresszionizmus és kész, innen indulok ideérek vissza kis kitérőkkel. Nagy hatással van rám még kicsit tovább menve expresszív irányba (Fred Cuming) az atmoszféra vibrálása, ami átveszi a vezető szerepet a kép támájból nem „csak” a látvány bennünk keltett benyomása („Napos Pára”). Most ideérkeztem és itt találtam meg – némi realizmussal keverve (portrék, fotó szerű tájképek) -, hogy a belső fények, árnyékok által komponált képeket, már a külső környezeti elemekből is összetudom rakni, úgy, hogy kellően kifejezzék mély elkötelezettségemet, fények az árnyékok, levegő, felhők a víz mellett („Színes köd”).
Nem az a lényeg, hogy mit, hanem hogyan…

Telefon

h

Adatkezelési tájékoztató

© 2022 Arany Galéria

A képi- és szöveges tartalom csak a szerző írásos engedélyével használható. © 

Weboldal: Juda