„izmusok”

Expresszionizmus

Amikor visszanézek ezen a csaknem 50 éven, nehezen tudnám bekategorizálni, milyen izmust lehet oda illeszteni a kepeim mellé. Az tény, hogy a kilencvenes években, amikor már nem tudtam tovább „visszatartani” a képeket, meg kellett festem azt, amit belül „láttam”. Nem volt ez ahhoz kötve, hogy éppen van idő vagy nincs és még azt sem „kérdezték” meg a képek, hogy akarom-e éppen a festést. Csak dübörögtek bent és minél hamarabb napvilágra kívánkoztak. Erre egy igen jó példa a „Középkor” című kép. Itt egy nagy vörös arc került „elém” amikor egy rekkenő hőségű délután tekertem haza biciklivel. Nem engedett haza menni, be kellett menjek a műhelybe és az első alkalmas felületre ki kellett festenem. Igen ez olyan, mint a halál meg a hasmenés, ha menni kell, hát menni kell.

Sokan írnak az „áramlatról”. Nálam is így működik, de van egy áramlat előtti áramlat, mondjuk „előétel”, ami már bevezető a képhez, mert amikor a festékkel telt ecset az üres, alapozott vászonhoz ér, gyakorlatilag elindul a kép, egy új felület alakul ki és csak az kezd el létezni. Kilencvenes évek és a 2000-es évek ennek a festés ünnepnek a jegyében teltek, igen erős expresszív irányzatban.

2002-ben és 2006-ban volt egy alig észrevehető változás. Muskátlik… azok a vörösek mély olaj- és nedvzöldek a burjánzó fények rohama egyezerűen „kicsavarták” a kezemből az expresszionista ecsetet és szinte „kikövetelték”, hogy fessem meg őket. Évekig nem tudtam szabadulni a muskátlik vörösétől… 2006-ban éppen a teraszon lévő muskátlis láda és a háttérben nyári fényben hullámzó akácfáim kötöttek le .. egyszer csak arra lettem figyelmes, hogy egy kép kezd kirajzolódni a fejemben, ahol két fej két teljesen ellenkező irányba fordul és egy kettős horizont alulról és felűről is megjelent háttérben („Két irányban”). A muskátlik a nappali ablakában addig száradtak, amíg festettem a kétirányba képet. Nagy energiák mozogtak, de mintha nem is fáradtam volna el. Csak festettem és fürödtem a képekben.